Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Létrehozva:
2022-07-28 10:50:29

Cikk írója:
Léner Katalin


Keresztény diósdiak


Diósdon keresztények már Szent István királyunk uralkodásakor voltak. Királyi okmányok több ízben két kőtemplomról tesznek említést. Bizonnyal ezért töltötte Szent Gellért a mártíromsága előtti éjszakáját Diósdon, és mutatta be 1046. szeptember 24-én utolsó szentmiséjét.

„Az egész környék népe odatódult, hogy lássák és hallják István király hűséges barátját, hogy szavaitól vigasztalást és reménységet merítsenek. Gellért felment a szószékre és messze néző tekintettel egy ideig némán állott, majd így kezdte beszédét:

Keresztény Magyarok!

Íme már több mint 30 esztendeje annak, hogy szülőhazámat felcseréltem a tiétekkel és először szólottam hozzátok a fehérvári nagy fatemplomban. Akkor egy látomás jelent meg előttem, mely tolmácsolta számomra Isten akaratát, hogy maradjak közöttetek, mert itt nyerem el a vértanúság koszorúját. A nap elérkezett. Szeretett püspöktársaim! -fordult most a főoltár felé Gellért. - Tudatom veletek az isteni végzés titkát, melyet nekem az Úr ma éjszaka kinyilatkoztatott. Almomban a Szűzanyát láttam, ölében a kisded Jézussal, aki nekünk tulajdon kezével nyújtotta az oltáriszentséget, de Benete testvérünk elől elvonta azt. Ebből megértettem, hogy ő nem részesül a vértanúság dicsőségében. A főoltárnál álló püspökök engedelmesen meghajtották fejüket, mialatt a jelenlevők hangosan zokogtak.

Ne sírjatok! - vigasztalta őket Gellért - inkább örvendezzetek, hogy mi már naplementekor ott állhatunk az Úr szent színe előtt és könyöröghetünk érettetek, hogy mentsen meg titeket, de nem a testi haláltól, hanem a lélek kárhozatától: a pogányságtól. Búcsúzóul fogadjátok áldásomat.

Gellért most felemelte jobbját: Íme megáldalak benneteket és veletek együtt az egész magyar népet. Azokat is, akik még csak hosszú évszázadok múltán születnek meg e hazában és mindazokat, akik magyarnak vallják magukat bárhol is éljenek a nagyvilágban. A nép zokogva térdre borult, mialatt Gellért a Szent Kereszt jegyét rajzolta föléjük."

Ez az áldás évszázadokon át kísérte Diósd lakóit.

Templomaink, a Szent Szabina- és a Szent Bertalan-templom az 1400-as években még léteztek, a birtokviszonyokban történt változások során mindig említésre kerültek. Pontosabban 1429. március 10-én maga a király (Zsigmond) bizonyította, hogy Csevi Sáfár Miklós a Diód közelében lévő kastélyát a birtokrésszel, a benne levő Szent Szabina-templommal, valamint Fetel és Kevel prédiumokat a Szent Bertalan egyházzal 1500 Ft-ért valóban eladta Chapy Andrásnénak.

1333 és 1337 közötti feljegyzésekben olvashatjuk, hogy Diósd plébánosa, Domonkos négy garast fizetett pápai tizedként.

A későbbi évszázadokban templomainkról nincs hírünk. A török hódoltság alatt a település teljesen elpusztult, lakói nincsenek. Az 1700-as években azonban ismét benépesült. A Csepel-szigetről már korábban átköltözött kisszámú rác családtól északabbra a dombok alját újabb telepesek foglalták el, zömükben katolikus németek. A település fokozatosan faluvá terebélyesedett. Temploma azonban nem volt. Az uradalmak megszervezésével szinte egy időben kezdtek a lakosság lelki szükségleteiről is gondoskodni. Elsőként az 1720-as években Tétényben, Száraz György földesúr kastélya mellett emeltek kápolnát, ahol a tétényiek és diósdiak lelki gondozását ferencesek kezdték meg.

A török idők alatt az egyház szervezete is elpusztult, melynek helyreállítása a XVIII. század első felében történt meg. Ebben az időben a veszprémi püspökséghez tartoztunk, ahol Padányi Bíró Márton püspök kormányzása idején (1745-1762) a szervezés a fénykorát élte. Már kinevezése évében megkezdte egyházmegyéjének vizitálást. Semmi sem tudta visszatartani. „Ha kocsija elakadt a sárban", leszállt és egymaga gázolt be a faluba, hogy a plébánost, templomot megvizsgálja. Naponként négy-öt prédikációt mondott. Ezekből a vizitációkból világosan látta, hogy elsősorban a plébániákat kell, szaporítani és megerősíteni. Tizenkét év kormányzása alatt harminckilenc régi plébániát állított helyre, negyvennyolc új plébániát alapított.

Az 1730-as években Tétényben, Diósdon és az egész környéken a pestisjárvány szedte áldozatait, többek közt a Tétényben működő budai ferences szerzetesek között is, akik első ízben látták el a diósdi hívek lelki gondozását. A tétényi kápolna igen kicsinek bizonyult, a régi templom romokban állt, csak a tornya maradt meg. Így a község nagyura, Rudnyánszky József a régi romok felett megépítette az új tétényi templomot, barokk stílusban 1752-1755 között. Ebben az időben a tétényi egyház Törökbálintnak volt a fiókegyháza, Diósd pedig Érd-Ófalu egyházához tartozott, de mivel távolabb volt, a diósdiak Téténybe jártak istentiszteletre.

 

A kápolna 1872-ben épült, forrás: sulinet.hu/oroksegtan

 

1771. július 6-án megalapították a tétényi plébániát, és a veszprémi püspökség budai főesperességéhez csatolták. Mint tudjuk, a veszprémi egyházmegye, amelyet még Szent István idejében hoztak létre, az egyik legnagyobb egyházmegyénk volt. A hatalmas terület magában foglalta Veszprém, Fejér, Zala, Pilis, később Somogy megyét. Az egyházmegye északi határa közvetlenül Esztergom alatt húzódott. Az egyházi szervezet újjáépítése felvetette a szervezet átalakítását is. Már Pázmány Péter tervezte a nagy kiterjedésű egyházmegyék felosztását. A XVIII. század elején újra felmerült a felosztás gondolata, új püspökségek létrehozása. Némi ellenkezés mellett így került sor 1777-ben a székesfehérvári egyházmegye felállítására, amelyet a veszprémi püspökséghez tartozó területek egy részéből hoztak létre (Fejér és Pilis megye). Az újonnan létrehozott tétényi plébánia tehát a székesfehérvári püspökség része lett, Diósd (majd pedig Kistétény is) a tétényi egyház filiáléja. 1772-ben Illésházy János a diósdi hívők számára kápolnát emeltetett. Az 1817. augusztus ,28-án Wurum József székesfehérvári megyéspüspök által tartott tétényi egyházlátogatási (Canonica Visitatio) okirat tanúsága szerint:

„Diósd a Tétényi egyházközség fiókegyháza".

Az ősi templomot - mely az akkori hívek befogadására is kicsi volt - gróf Illésházy János 1771-1772. évben építtette a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása tiszteletére. A templomot Tomischich János veszprémi kanonok, érdi esperes-plébános - az idő nincs meghatározva - áldotta meg.

Az időpont hiánya a későbbiekben kételyt támasztott, ezért Székesfehérvár első püspöke, Exc. D. Nagy Ignác 1778-as egyházlátogatásakor ismét megáldotta, a „Mária Immaculáta" oltárképpel együtt (újonnan megfestve ma is látható). Ekkor került a templom fatornyába a kis harang (súlya 70 font), Szűz Mária tiszteletére öntve, 1778 júniusában megáldva a következő felirattal: JOANNES ROHIL GOSS MICH IN PEST 1778.

A Canonica Visitatiók elsősorban az egyházzal kapcsolatos eseményekkel foglalkoztak, de olyan adatokat is tartalmaztak, amik a falu életére vonatkoztak.

Az 1778. évi Tétényi Canonica Visitatióból megtudhatjuk, hogy a kápolnának milyen volt a belső kialakítása, felszereltsége (pl.: a lámpát Budapestről hozták és két hétig égett; 3 capula van, ezeket egy buzgó nőhívő ajándékozta; a kápolna fatornya vörösre van festve). Továbbá arról is tudomást szerezhetünk, hogy a faluban az uradalom Nepomuki Szent János-szobrot emeltetett. Egy tököli hívő fakeresztet állíttatott és néhai Toklics Pál tököli plébános szentelte fel. A hívők száma: 159 fő.

Az 1796-os Tétényi Canonica Visitatio szerint a község temetője falun kívül van, és jóformán betelt, az ott lévő két keresztet jótevők tartják fenn. A hívők száma: 191 fő.

Az 1805-ös Tétényi Canonica Visitatióban azt olvashatjuk, hogy nyitottak egy új temetőt és azt, valamint az ott álló keresztet 1804. április 3-án Marich János kerületi esperes megszentelte. (Ez az új temető azonos a mai temetővel és a kőkereszt is a régi, de felújításra került.) A kőkeresztet és Nepomuki Szent János szobrát, valamint a kápolnát az uradalom tartotta fenn, az okiratban említett három fakeresztet pedig a jótevők.

A hívők száma: 260 fő.

A Canonica Visitatio 1817. évi okiratában teljes részletességgel felsorolják a kápolna belső felszereltségét, és részletesen beszámolnak a községben elhelyezett fakeresztekről:

  1. A régi temető helyén fakereszt áll, bádog corpus-szal. A Schneider testvérek, Mátyás és Bernát tartja rendben.
  2. A szőlők mellett vezető úton, mely Diósáról Buda felé visz, fakereszt áll corpus-szal, fájdalmas Szűzanyával, ez utóbbiak bádogra festve, jó kiállásúak. Fenntartását Schneider Alajos özvegye, Wgner Erzsébet látja el.
  3. A szőlők közt dél felé fakeresztet emeltek bádog corpus-szal. Krems Márton érdi lakos, a szomszédos szőlő tulajdonosa gondozza.
  4. A szőlőkhöz közel észak felé újabb keresztet állíttatott Borsik József érdi molnár mester és gondozását is vállalta.

Az itt felsorolt kereszteket 1816 szeptemberében Marich János kanonok, érdi kerületi esperes áldotta meg.

Hívők száma: 396 fő.

Az 1845. évi Canonica Visitatio arról ír, hogy nagyon kicsi a kápolna, és az illetékes plébános a községgel együtt nagyobb templom építése céljából Batthyány Fülöp herceghez folyamodott, aki 1827-ben megvette az érdi uradalmat, és így a diósdi kegyúri jog is rászállott. A kért építés némileg megígértetett. A hívők száma: 574 fő.

A Canonica Visitatio 1868. évi okirata arról ír, hogy a kápolna a falu déli részén fekszik, tetőzete zsindely, de ez és a fatornya is 1817 óta nem javíttatott, teljesen rossz, úgyhogy az eső lecsepeg a padlózatra. Új templomot kellene építeni, hiszen a jelenlegi kápolna 50 fő befogadására nyújt lehetőséget, se kórus, se orgona, se szószék, se gyóntató nincsen.

Ajtó, ablak, oltár a legrosszabb állapotban van. 1866-ban kifosztották, s minden felszerelését ellopták. Az érdi urasághoz tartozik, melynek birtokosa báró Sina Simon. Új szobra van a településnek, Szent Flórián szobrát idősebb Tranger Benedek állította 1852-ben.

A hívők száma: 641 fő.

A következő vizitáció már a XX. században, 1921-ben volt. Közben rendkívüli dolgok történtek.

1889-ben Téttry József tétényi plébános azzal a kéréssel fordult Diósd község képviselő-testületéhez, hogy a közadakozásból megvalósítandó templom részére építési területet biztosítani szíveskedjenek.

Az 1896. szeptember 16-i Fejér Megyei Napló egész oldalas cikkében arról ad tudósítást, hogy szeptember 13-án volt a diósdi templom szentelése: „Fényes nagy és lélekemelő ünnepe volt folyó hó 13-án Diósd községnek. Fényes volt azért, mert az egész kis falut diadalkapuk, zászlódísz, a helybeliek és a környék lakosságának és a budapesti vendégek hullámzó sokasága ékesítette, másik ok, mert nem csak búcsú volt a községben, de az újonnan épült díszes templom ünnepélyes felszentelése is e napon tartatott. Lélekemelő végre azért, mert látni lehetett az egykori lelkipásztor és a régi hívek között most is égő szeretet lángjának ragyogását.

A műízléssel épített templom Say Ferenc székesfehérvári építész műve. A 9000 Ft nagy részét maga a hitközség adta és hozzájárult adományával több budapesti család, valamint dr. Steiner Fülöp székesfehérvári püspök az ékes oltárkép adományozásával.

A templomszentelést Károly János kanonok végezte, Kereskényi kerületi esperes, Téttry tétényi plébános, Puchlin hevesi esperes és Tanninger törökbálinti segédlelkész közreműködésével.

A felszentelés után Károly kanonok intézett szívhez szóló beszédet, mely a hívőket egykori lelkipásztorkodásra való hivatkozással, valamint a felszentelt templom jelentőségének ecsetelésével valósággal elragadta.

Mint fővárosi ember és mint diósdi nyaraló, kinek boldog házasságát az egyház nevében Károly János az egykori tétényi plébános áldotta meg, sohanem feledem el a templomszentelést és megkísérlem sztenográfiám segítségével a szívre ható beszédet e becses lapban közölni:

Tizennyolc éven át voltam lelkiatyátok ájtatos diósdiak, tizennyolc éven át viseltem köztetek a lelkészt tisztet és a legjobb tehetségem és igyekezetem szerint töltöttem azt be, mert semmit sem óhajtottam, mint lelki üdvötök. Tizennyolc éven át együtt viseltem veletek a nap terhét, örültem, ha boldogság ragyogott reátok és bánkódtam midőn csapások sújtottak benneteket. Gyermekeiteket én vettem fel a katolikus egyház kötelékébe, én adtam nevet nekik. Halottaitok örök nyugalma felett pedig az én imám lebegett. 12 évvel ezelőtt megszűntem lelkiatyátok lenni, elbúcsúztam mindnyájatoktól fiataloktól, öregektől és elbúcsúztam megholtjaitok sírhalmaitól, köztük attól is, amely édes jó anyám porait takarja.

Tizenkét év után most ismét itt vagyok, hogy felszenteljem templomotokat, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére.

Sokat nem látok itt egykori híveim közül, sok házastársat választott el egymástól és sok gyermeket szülőitől a keserű halál és amit szinte fájdalommal láttam, a ti dúsan termő szőlőitek mind kipusztultak. És ti diósdiak mégsem hagytátok el az Istent, sem parancsait.

Míg gazdagok voltatok, egy szerény kis kápolnában imádtátok az Istent, most, hogy szegények lettetek, fényes templomot emeltetek az Ő dicsőségére. Valóban az Isten az emberi lét szükségképpeni föltétele, tehát oly lény, melyben hisz az emberiség. Hisz ma hitt a múltban, és hinni fog a jövőben.

A hivők lelkesedésével körül vett főpap tartotta ezután a nagymisét, a paptársaik segédkeztek, s minthogy a templomba, ezer embernél több nem fért el, a kívül levő sokaságnak e közben Tanninger törökbálinti segédlelkész tartott a szabad ég alatt szívhez szóló, gyönyörű beszédet, mely elévülhetetlen emléket hagyott a hivők szívében."

A tétényi egyház plébánosai, akik a diósdi hívek lelkipásztorai is voltak:

Bajcsy Antal                1771-1772

Kőszegi Imre                1772-1776

Fakó János                   1776-1780

Strommer Benedek       1780-1817

Kovács Imre                1817-1832

Berghammer Károly     1832-1849

Klauszrigler János         1849-1867

Károly János                1867-1885

Téttry József                1885-1912

Ferchich János             1912-1935

Diósd önálló római katolikus egyházközséggé 1919. június 29-én, Péter-Pál napján alakult.

Az önálló egyházközség első alapszabályát az Egyházhatóság 2000/1919. sz. alatt 1919. október 30-án hagyta jóvá. Ez volt Diósd római katolikus hívei első lépése a plébánia megszervezésére, amikor jogi szervezettel biztosították vallásuk és egyházuk ügyeinek szolgálatát.

 

Változó oltárrész, forrás: sulinet.hu/oroksegtan

 

Dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök jóvoltából és a Járási Hatóság támogatásával az 1919. évben megalakult diósdi helyi lelkészség (Curatia) 1921. május hó 11-én, bérmálás alkalmával kánonilag plébánia rangra emelkedett.

A Curatia első lelkésze, Rössler Ignác, ez alkalommal a plébánia adminisztrátorává neveztetett ki, aki Diósdon 1927. július hó 27-én halt meg. A nyilvános pályázat kihirdetése és lejárta után Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök Diósdra ideiglenesen adminisztrátort nevezett ki, Paár Józsefet nevezte ki plébánossá, és 1927. november 20-án Diósdon személyesen és ünnepélyesen mint első plébánost beiktatta.

A templom megépítésével a kápolna továbbra is mint kápolna működött. Állapota az idők során megromlott. A fatorony állványszerkezete annyira elkorhadt, hogy 1935-ben egy vihar során veszélyesen megdőlt, és a leomlás elkerülésére 1935. március 28-án lebontották. A tetőzetét helyreállították, és a homlokzatára elhelyezték a jelenlegi vaskeresztet.

1925-ben a hívek adományaiból a kápolnát renoválták, a belső kifestés költségeit Magyar Gyula felesége, Schneider Rózsi viselte.

A templom továbbfejlesztése is megindult, 1911-ben gyűjtés útján a templomba orgona került, a kórust emiatt kibővítették. A templomtorony két harangját az első világháború alatt katonai célokra elvitték, csak a kápolna kis harangja maradt meg, mint műemlék. 1930. június 6-án került felszentelésre - Schneider Nándor és neje, Wéber Magdolna ajándéka - a Pieta-oltár.

A kőoltárt az akkor Diósdon élő Deák család adományozta.

A világháború és a forradalom lezajlása után 1924. évben 27 diósdi lakos, akik a nagytétényi Óngyár munkásai voltak, az „Anna" nevű harangot adományozták. A harang jelzése: B.I.S.N.C. L. TÉT. H. O.N.G. WA.

A következő évben pedig a „Gábor" nevű harangot kapta a templom. Jelzése nincs. Mindkét harang valamikor hajón lehetett szolgálatban. Most a templomban a régi Mária (1778. évből való) haranggal együtt három harang van. Az 1920-as évek közepén megkezdődött a gyűjtés a templom renoválása érdekében, melyre 1938-ban került sor. Június első napjaiban kezdődött, és november első napjaiban már el is készült. A renoválási munkák Paár József plébános, Dr. Újlaki Holzspach Ödön világi elnök, Kék Géza kántor-tanító, Bognár Dezső községi jegyző, Zsidákovits Ferenc községi bíró és Schneider Mihály templomatya idejében készültek.

A felújítás már 1935-ben elkezdődött a sekrestye részleges elbontásával, majd felépítésével, utána a fapadló helyett mozaiklapokat fektettek le, a tetőzet pedig esővíz-csatornát kapott. Az 1939. év főbb munkái a következők voltak: átépült az oltár felső fele, a tabernákulumot magyar motívumok díszítették, a templom teljes festése három színárnyalatban készült, az eddigi vöröstégla-padozatot mozaiklapokra cserélték, új villanyvilágítást szereltek be, melynek összfénye 1200 gyertyalángnak felelt meg.

A felújított templomot 1938. november 20-án Shvoy Lajos megyéspüspök szentelte fel. Ekkor került elhelyezésre és megáldásra a Paár József plébános és nővére, Ottília által adományozott három és fél méter magas és két méter széles aranykeretes - Baumann Tivadar akadémikus festőművész által festett - új oltárkép is.

Kovács József budapesti szobrász 1933. június 26-án kelt levelében tudatja, hogy megbízó ügyfele - ki a legszigorúbb inkognitóban kíván maradni megbízta, hogy a néhai Bertsik József érdi molnármester által a diósdi Hexenbergen 1816-ban felállított, de most már rozoga állapotban levő fakeresztet egy új kőkereszttel pótolja. A plébános ajánlotta, hogy ne ugyanazon a helyen, hanem a temetőben állíttassa fel, ami 1933. szeptember 2-án meg is történt.

1933. szeptember 23-án elkészült a templom előtti parkban a „Hősök emlékoszlopa", mely az első világháború diósdi áldozatainak állít emléket. A kertben a 33 hősi halott tiszteletére 33 fát ültettek el.

Templomunk történetében számon tartandó év az 1949-es. Németh Gyula akkori plébános és Svoy Lajos püspök megbeszélése során döntés született, hogy a Diósdi Egyházközségnek legyen Szent Gellért-ereklyéje.

Az ereklyetartót Mészáros József ötvösmester készítette el. Az ereklye elhelyezésére, melyet maga a püspök úr végzett szeptember 9-én, Mészáros István, Kisteleki István kanonok urak, Neményi Lajos irodaigazgató és Németh Gyula plébános úr jelenlétében került sor. A keretezett okirat egy ideig a sekrestyében volt. A vasrács tervét Dr. Kismarty Lechner Jenő, a Képzőművészeti Főiskola tanára készítette, kivitelezője Németh Antal budapesti lakatosmester volt.

1952. június 22-én, vasárnap volt először hangverseny a templomban. Fellépett: a budapesti Gát utcai templom vegyes kara, Thury Lajos vezetésével, Hegyi Margit orgonaművész és Szabad Mária hegedűművész. Részletek a műsorból:

Bach -A-moll preludium,

Hummel - Alleluja,

Beethoven - Dicsőít téged,

Schubert - Salve Regina,

Gunod - Ave Maria.

1955-ben a templom orgonája komoly felújítást igényelt. A javítási munkákat Erdősi Gyula soroksári orgonajavító vállalkozó végezte el. A 4000 Ft-os munkadíjat közadakozásból fizették ki.

1959-ben a templom belső festését határozta el a képviselő-testület. Addig csak meszelt fala volt. A kifestés anyagi hátterét a hívek adományai teremtették meg. Az oldalfalakra, valamint a kazettás mennyezetre (kazettáiba) szakrális képek kerültek.

Nem egészen húsz év múlva az oldalfalakra mozaikképek kerültek a keresztút stációnak bemutatására. A liturgikus tér nagyméretű kerámiamozaikja a Napba öltözött asszonyt és a magyar szenteket ábrázolja, kiemelt helyen Szent Gellért püspököt diósdi szentmiséjekor, a homlokfalak pedig a keresztelkedő és feltámadt Krisztust. E kerámiaképek készítője Nemcsics Antal műegyetemi tanár volt.

1976-ban a templombelső jelentősen megváltozott. Eltávolították a szószéket, a főoltárt, a mellékoltárt. Az új oltár süttői fehérmárványból készült, a pasztofozim, valamint az ambo és a keresztelőkút ugyancsak.

A templom mai belső és külső kialakítása, felújítása, a padlófűtés beszerelése a templom 100 éves évfordulójára 1996-ban készült el.

A felújított templomban Takács Nándor megyés püspök az általa celebrált ünnepi misét követően a templomot megáldotta és felszentelte.

Diósd plébánosai voltak:

1919-1927 Rösler Ignác

1927-1945 Paár József

1945-1952 Németh Gyula

1952-1968 Dr. Halmos Béla

1968-1978 Lovas István

1978-1987 Felnémeti Ferenc

1987 óta Filó Kristóf a lelkipásztorunk.


Elsőáldozók, forrás: sulinet.hu/oroksegtan


Bérmálkozók, forrás: sulinet.hu/oroksegtan


Az 1930-as népszámlálás során Diósdon a vallási megoszlás a következő volt:

római katolikus 999 fő

református 24 fő

evangélikus 12 fő

görögkeleti 10 fő

görög katolikus 1 fő

egyéb 1 fő

Jelenlevő összes népesség 1047 fő, ebből 12 fő külföldi honos.

Ebben az időben Diósdhoz tartozott még Gyula-telep és egyéb külterület is, ahol összesen 160 fő lakott:

római katolikus 144 fő

református 13 fő

evangélikus 2 fő

egyéb 1 fő

 

 

Forrás:

Wágner Ferenc: Diósd története című könyve / sulinet.hu (Támogatók a könyv megjelenéséhez: Magyar Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal és Diósd Önkormányzata)

Felső kép: A templom és a községháza a XIX. század végén, forrás: sulinet.hu/oroksegtan

 

 

 

Városi magazin cikkek

További magazin cikkek »

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »